gondolatok

Hogyan juthat addig az ember, hogy nem akar élni? Végiggondolni minden lehetőséget, mérlegelni. Okozok valakinek bajt ezzel, hiányozni fogok valakinek? És amikor rájövök senkinek nem okozna problémát, talán észre sem venné senki, talán ezt hívnám magánynak. Teljes magánynak. De gyáva vagyok, mert lehet van kiút, lehet van szebb jövő..... Soha nem volt bátorságom elmondani bárkinek is, hogy feladom, már nincs kedvem küzdeni... Miért, kiért? Egyedül vagyok, szinte senkim sincs, csak egy reménytelen szerelem.
Ma beszélgettünk, minden érzésemet ismeri, még a ki nem mondottakat is, fél azt hiszem, de mégsem szeret, legalábbis nem úgy ahogyan én szeretném. Mikor elmondta, hogy nem szeret, nem is szeretett, teljesen összeomlottam. Tudta, hogy ez lesz. Semmit nem kellett mondanom neki, magától mondta milyen érzések ragadtak el. Még az öngyilkosság is felmerült benne, pedig erről soha nem beszéltünk, soha még csak fel sem merült ez a téma. Jobban ismer mint bárki más. Három év teljes örületben, önbecsülés nélkül. Azt hittem mindent eltudok viselni, a magányos éjszakákat, ünnepeket, a "házastársi " sexet, de nem nem tudok mindent elviselni, pedig ezt választottam, de nem megy. Feleségül vesz valaki mást. Talán az élete értelmét. Tényleg az lenne? Ki vagyok én??? Soha nem izgatott a házasság gondolata, de amióta őt ismerem ez megváltozott. Ez annyira fáj, de annyira..... Igen egy szokásos szeretői történet, de én valami másnak érzem. Nem vagyok naiv, soha nem ígért semmit, csak a fájdalmamat enyhítette, mert kiemelt egy teljes összezuhanásból. Csak sex és semmi más. Mi lett belőle? Bonyodalom, szenvedély, családi viszály (saját család), tragédia. És a jövő sem szebb, mert Ő halad tovább ezen az úton (vagyonos lesz), én tovább a lejtőn lefelé, talán a teljes sötétség felé....